Elűztük a gonosz szellemeket Hottón!

Zsúfolásig megtelt a hottói faluház szenteste előtt egy nappal. Betlehemes játékra invitáltuk a falu apraját és nagyját, akik közül sokan a műsorban való szereplésből is kivették a részüket.


A rendezvényt Vincze Ferenc polgármester nyitotta meg. Köszöntőjében elmondta: a településen 2004. óta minden évben megrendezik a karácsonyi betlehemes játékot, ami a szeretet ünnepének hangulatát alapozza meg valamennyi család számára. A polgármester hozzátette még azt is, hogy az utóbbi 3 évben egyre magasabb az egész estés rendezvény színvonala és mindig több és több fellépőt vonultatnak fel a hottói faluház színpadon. A sikeres esemény létrehozásának megszervezésében a Hottóért alapítványnak mondott köszönetet Vince Ferenc a jelenlévő helyiek nevében.

A betlehemes játék kezdete előtt egy gyermekek számára kiírt rajzpályázat ünnepélyes eredményhirdetésére is sor került. Hottó önkormányzata még 2012-ben  adott be pályázatot a TÁMOP 6.1.2-11/1 Egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok  - lokális színterek tenderen.



A pályázaton való sikeres szereplésnek köszönhetően 8 hónapon át különféle egészségfejlesztő rendezvényeket, összejöveteleket szervezhetünk a helyieknek, korosztálytól és nemtől függetlenül. Erre a célra mintegy 4.027.500 Ft vissza nem térítendő támogatást nyert el az önkormányzat. Ennek részeként a gyermekrajzpályázat témája is az egészséges életmód, egészséges táplálkozás volt.

A nyertesek személyre szóló ajándékcsomagot vehettek át Járányi Orsolya tanárnőtől és Vincze Ferenc polgármestertől. Az Egészségfejlesztés Hottón - Egészséges élet faluban rajzpályázat kategóriánkénti nyertesei: Széll Réka, Luter Franciska, Horváth Szabina Nikitscher Gergő, Vincze Sára, Vincze Marcell, Boráros Laura, Tóth Patrik, Tamás Angyalka.

Képek: https://picasaweb.google.com/104412650458813363237/EgeszsegfejlesztesiRajzpalyazat2013

Az eredményhirdetést követően ördögök és angyalok keltek életre a hottói faluházban, majd a betlehemezők vidám hangulatú pásztorjátékán  szórakozhatott a közönség. A zenés, táncos és prózai elemeket is felvonultató misztériumjáték alkalmával hottói lakosok és a hozzájuk közel álló barátaik léptek színpadra, óriási sikert aratva a publikum előtt. A betlehemes játéknak, mint népszokásnak célja a XVII. századtól - ekkor volt az első hivatalos utalás a játék létezésére - hogy hangokkal, jelmezekkel és álarcokkal elűzze a gonosz, ártó szellemeket.
Reméljük sikerült!

Képek: https://picasaweb.google.com/104412650458813363237/HottoiBetlehemesJatek2013